Autó. Minden fiatal vagy legalábbis a legtöbbjük vágyakozva gondol annak lehetőségére, hogy a későbbiekben a gépjárműbe ülve lelhetnek határtalan szabadságra a kormány mögül.
Aztán eljön a pillanat, mikor a vezetés tanulásának folyamatán mennek keresztül, hónapok elteltével pedig már azon bosszankodnak vagy esetleg nevetnek, hogy ők is azon közösség tagjaivá váltak, akik fotója a jogosítványban nem éppen impozáns mások, de még saját maguk számára sem.
A tanfolyamok során megtapasztalható, hogy az utakon milyen váratlan eseményekre lehet számítani, azonban lehetetlen minden potenciális történésről tudomást szerezni.
A diák aggódik, hogy hogyan fog egyedül boldogulni az autóban, az oktató pedig panaszkodik, mikor az utolsó találkozások alkalmával is olyan hibák ejtődnek, melyeknek már nem kellene előfordulniuk.
A kresz órák csak alapok lényegében, kezdő és megfelelő szinten kell tudni jól vezetni. De azt elérni, hogy beleolvadjunk a guruló gépkocsik tömegébe, s ne tűnjön fel, hogy amatőrök vagyunk, ahhoz nem elég pár hónap vezetés, évek, és az utakon eltöltött rendszeres idő szükséges.
Mikor már feloldódtunk, bátran és már nem csak vágyak által, hanem érzett tapasztalat végett hajtunk az autópályákra, hogy egyre nagyobb sebességet vehessünk fel.
Ekkor már valószínű állunk olyan szinten, hogy nem fulladunk le az indulásnál; parkolásnál a padkára nem "futunk fel"; a másik autónak nem ütközünk neki; a zebrán a járókelőket átengedjük; a saját sávunkat képesek vagyunk megtartani és nyitott szemmel, jó reflexekkel tartjuk kezünkben az irányítást. Ám van, mikor ez mind nem elég.
Mikor az említett helyen átlépve a 130 km/h megengedett sebességi határt kedélyesen "múlatjuk az időt" nem gondolunk bele, hogy milyen végkifejlete lehet. Nem bíztatok senkit, hogy száguldjon gyorsabban, de még nem a 135-140 számokra utalok, mert azok még jelen feltevésemet nem igazolják, hogy mekkora veszélyforrások lehetnek.
Azonban, mikor 180-200 km/h-val tempózunk és balesetet szenvedünk úgy halunk meg, hogy nem tiszta kép volt előttünk és nem láttuk a halálunk okát. Ennél a sebességnél a múltban élünk. Ugyanis az autó az emberi korlátainkat felülmúlja, és nem csak azzal, hogy mobilak vagyunk és köztudott társai, hanem ekkor már a szem nem képes ilyen gyorsan befogadni, meglátni az információkat. Ilyen gyorsaságnál egy másodperc alatt hosszú métereket teszünk meg, ami szinte felfoghatatlan. S azaz egytized, vagy körülbelül ennyi másodperc, mikor akadály kerül elénk, számunkra még nem történt meg. A múltban vezetünk.
Természetesen óva intek mindenkit az ámokfutástól és a korlátok átlépésétől. A szabályok nem hiába lettek kitalálva. Senki sem képes a teljes kontrollra. Kétszázzal nekiütközni bárminek is végzetes. Nem 2 centimétert csúszunk és dől testünk előre ugyanennyit. Az autón óriási károk keletkeznek, de ami még fontosabb: az életünket áldoztuk azért, hogy a múltban élhessünk, és azt élvezhessük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése